-Köszi Apu!!!-Ugrottam a nyakába.
-Szívesen kicsim...-Ölelt meg, majd finoman eltolt, hogy a szemembe tudjon nézni.-Soha ne vedd le...Oké?-Mondta komolyan.-Semmilyen esetre se...Megígéred?
-Igen, meg...-Bólogattam.
-Akkor...Szia...És vigyázz magadra.És persze...Anyura.-Pillantott fel anyura, aki a kanapén ült.Aztán odahajolt a fülemhez és bele súgta:-Ne felejtsd el majd megfordítani a medált...
Aztán puszit nyomott az arcomra, megragadta a bőröndje fogóját, anyutól el sem búcsúzva elment...Kilépett a házunk ajtaján, s ezzel együtt az életemből is..."
Ennek már tíz éve...Hét évesen láttam Őt utoljára.Azóta se levél, se e-mail, se telefon és se SMS...Teljesen eltűnt...Csak a nyaklánc maradt emlékül.
És a farkasos medál hátán lévő mondat:
"Egy farkas csókja és az életre kelt álmok..."
Annyiszor olvastam már át ezt a néhány szót, de semmi értelme...Egy: Ki akarna smacizni egy farkassal?! Kettő: Hogy kelhetnének életre az álmaim?! Három:...
-Miss Campbell!Kérem!Figyelne?!-Szakított ki gondolataim közül a tanárnő hangja.
-Elnézést...-Mondtam, majd gyorsan jegyzetelni kezdtem...
Ez vagyok én...Alexia Campbell.Egy balfék...Ha puskázik a dogáknál, lebukik.A pasik tapadnak rá, nem hagyják élni.És egy ratyi kisvárosban, Braxton Hill-ben lakom...Uncsi!Mindenhol erdő meg ilyenek...Semmi helyes srác, vagy ilyenek.
Az életem kész unalom!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése